Mégis, azon a napon mindenki sírt, mert akit annyian szerettek, egy férfi, egy létfontosságú személy a Templomos Lovagrend számára, aki a Rend jövőjét hordozta a hátán, meghalt.
Gilbert Chartres meghalt.
Nemcsak meghalt, meggyilkolták a Templomos Lovagrend szállásán, végtelenül bizarr módon, a hír pedig félelem és bánat formájában fészket vert a városlakók szívében.
- ...
Crowley a házában üldögélt, hintázott a hangosan recsegő, tört lábú székével, és várt, miközben az idő csak telt és telt.
Nem ment el a temetésre. Ez bizonyára hatalmas felháborodást keltett azokban, akik elmentek. Mindenki szerette Gilbertet, így hát a lovagok nemtetszése nem fogja váratlanul érni Crowleyt. Gilbert hibátlan volt. Egy férfi, aki hitt Istenben, bármekkora is volt a kétségbeesés, amely épp hatalmába kerítette.
A hozzá hasonló embereket szeretheti Isten, gondolta Crowley. Nem is, szeretnie kéne.
De hát végül Gilbertet is megölték. Isten nem látta, milyen ember volt Gilbert, nem figyelt rá. Crowley megérintette a nyakában logó keresztet a mellkasán, és alig hallhatóan suttogott.
- ...Ha nem szereted Gilbertet, akkor kit szeretsz?
Abban a pillanatban valaki kopogott az ajtón.
Aznap Ferid Bathory nevű arisztokrata tervezett látogatást Crowley házánál. Állítása szerint birtokában volt nyomoknak, amik elvezethetik őket Gilbert gyilkosához. Csak hát hasonlóan állította azt is, hogy délelőtt fog érkezni.
- Mindjárt esteledik. - jegyezte meg Crowley grimaszolva.
Az úti céljuk elérése még járművel is egy teljes napba fog telni, tehát mihamarabb el kell indulniuk.
- Késtél, Ferid-kun. A te késésednek köszönhetően ma valószínűleg már nem fogunk tudni elindulni. - ezzel Crowley kinyitotta az ajtót.
Esett odakint, mégpedig erősen. Ilyen időjárással Gilbert temetése is jó problémás lehetett, semmi kétség. Isten még a Napot sem hozta elő a felhők mögül, még az ő jámbor hívőjének a temetésén sem.
- ...
Az alak, aki a küszöbén állt, nem Ferid volt. Egy vastag bajszú, robusztus férfi volt az.
Crowley ismerte. Roy Roulandnek hívták a férfit, Crowley bajtársa volt, aki szintúgy részt vett a keresztes hadjáratban, és megjárta a poklot.
Azon a nevezetes csatamezőn abban a csoportban volt, amelyiknek Gilbert vezetésével sikerült Damiettáig eljutnia. Azóta is a Rendben biztosítva volt a pozíciója, mint Gilbert klikkjének egyik tagja. Hát, ez a pozíció is egyike volt azoknak a dolgoknak, amik semmivé lettek Gilbert eltávozásával.
Crowley csak nézett váratlan vendégére, míg Roy bámult Crowleyra, majd azonnal a lényegre tört.
- Crowley Eusford. Miért vagy még itt. - mondta hangsúlyozás nélkül.
- ...Bőrig áztál, Roy.
- Válaszolj! Miért nem jöttél el Gilbert temetésére?! - ordította Roy.
Borzalmasan dühösnek látszott. Crowley pontosan tudta, hogyan érez. Hát miért is nem ment el régi bajtársa temetésére, huh. Crowley válaszolt Roynak.
- Nincs jogom ott lenni. Már eltávolodtam a Templomos Lovag-
- Én és az összes többi lovag is neked köszönhetően élte túl. És mindenki a te visszatérésedre vár! - vágott közbe Roy.
- ...
- Hát, leginkább Gilbert várt vissza téged. Abban is hitt, hogy a Rend következő mesterének neked kell lenned. - folytatta Roy.
Szóval most, hogy Gilbert halott volt, jött keresni a következő jelöltet, aki esélyes lehet a mesteri címre. Crowley szemei összeszűkültek.
- Hah. Most politikáról beszélünk, Roy? - kérdezte.
Roy öklét rázva beljebb lépett, szemében harag szikrázott.
- Ne szórakozz velem, Crowley!
Ütésre emelte a karját, és minden erejét beleadva lecsapott Crowleyra. Crowley megállította az öklét.
- Nem érdekel a politika! Egy bajtársunk meghalt! Nem is érzel semmit?! - bömbölte Roy.
Óh, Crowley teljesen rendben volt. És ez volt az oka annak, hogy a temetésre sem ment el. Ha elment volna, a Templomosok biztosan felfedezték volna, és mint következő Gilbert, a halott utódjának állították volna be.
Ezért Crowley képtelen volt elmenni Gilbert temetésére.
Válaszolj, Crowley! Miért nem jöttél el a temetésre?! - Roy ekkor előrántotta a kardját, ami eddig az oldalán lógott.
Hirtelen egy halk hang sikkantott valahonnan Roy háta mögül.
- K-Kérlek várj, Roy-sama!
A hang Josehoz tartozott, Crowley apródjához. Ezek szerint ő kísérte el Royt idáig.
Jose megpróbálta lefogni Roy karját, de amaz belerúgott a fiatal fiúba. Roy nagydarab ember volt, az ütése éppen ezért sok erőt hordozott magában. Jose ennek hatására nekivágódott az ajtónak, majd azt helyéről kitépve lezúgott a lépcsőn.
Roy visszafordult Crowley felé, és felemelte a kardját. Ellenfele épp csak pillantott egyet a villogó élre.
- Nem gondolod, hogy túlzásba esel, Roy?
- Te vagy túlontúl makacs, Crowley. - válaszolta Roy. - Térj már magadhoz... Az a borzalmas keresztes háború már végetért. Tovább kell lépned!
Ezzel lecsapott a kardjával. A mozdulat gyorsasága nem hecc volt. Akkor hát komolyan gondolja.
Crowley hátraugrott, felborítva a mögötte lévő széket. Az asztal felé vetődött, aminek lazán nekitámasztva állt a kardja. A következő pillanatban megragadta a markolatot, és kihúzta a pengét a hüvelyéből.
Feltételezhető volt, hogy Roy erősebbé vált, mint amilyen volt. Hiszen még most is minden nap edz és gyakorolja a kardforgatást, Crowley tudott róla. Roy nem volt a szavak embere.
De ennek ellenére, még...
- ...Még mindig erősebb vagyok.
Crowley felemelte kardját, és pengékét Royéval csapta össze. Roy nehezebb és izmosabb is lehetett Crowleynál, mégis a Crowley kardja mögötti erő győzedelmeskedett. Fém csattant fémen, majd Roy kardja eltört. Crowley úgy csapott le a kardjával, hogy előre látta ellenfele pengéjének a gyengeségét. A letört vég vadul pörögve beleállt a mennyezetbe.
De Crowley nem hagyta abba támadását. Hagyta, hogy a lendület kardja hegyét Roy torkáig vigye, majd elgáncsolta ellenfelét, kardjával a földhöz szegezve.
- ...Ugh. - nyögött fel Roy.
- Tűnj el. - parancsolta hideg hangon Crowley, miközben lenézett az elesett férfira.
Roy visszanézett rá, és megszólalt.
- ...Mégis mi elől menekülsz, Crowley Eusford?
- Nem menekül-
De Roy nem engedte neki, hogy befejezze mondatát.
- Gilbert azt mondta, hogy elkezdted elveszíteni Istent. Senki sem mondja ki hangosan, de mindenki, aki abból a háborúból visszatért, hasonlóan érez. Az a harc egyszerűen túl szörnyű volt. Lehetetlenség elhinni, hogy Isten figyelt volna ránk akkor. De akkor is, te és én túléltük azt a háborút. Túléltük a poklot, amit közel lehetetlen volt túlélni. Hát mi ez, ha nem isteni gondviselés?
Gondviselés. Az lett volna? Ha Isten keze bármilyen módon is vezette őket, akkor tényleg át kellett volna élniük azokat a borzalmakat, ábrándozott Crowley, miközben visszaemlékezett a háborúra.
Ahogy ölte és vágta az ellenséget értelem nélkül, és cserébe végig kellett néznie, ahogy a szövetségeseit lemészárolják. De a legrosszabb mégis csak annak a szörnyetegnek az arca volt, aki megjelent az utolsó pillanatban. Nem, hallucinációnak kellett lennie. Egy hallucináció, amit a nyúlszívű lelke maga elé varázsolt, amikor a kétségbeesést, hogy Victort és a többi társát lemészárolják, pont mielőtt megmenekülhetnének, nem bírta már elviselni.
De még ha az a szörnyeteg csak a képzeletének játéka volt is, miután látta, nem tudott már Isten szeretetében hinni.
Semmilyen isteni gondviselést nem érzett már. Ha más talán érzett is, ő nem.
Nem, nem csak ő...
- ...Még Gilbert is meghalt. Azt akarod mondani, hogy az is a gondviselés része volt?
- Gilbert azt szerette volna, hogy visszatérj, - mondta Roy, - a Templomos Lovagrendnek szüksége van rád. Ez egy isteni kinyilatkoztatás, biztos vagyok benne. Pont azért, hogy észhez térj, és meglásd újra Isten akaratát...
Ezt hallva Crowley megdermedt, és a szavak a korábbinál sokkal durvábban hagyták el ajkát.
- Ne baszakodj velem, Roy. Azt akarod mondani, hogy Gilbert értem halt meg?
- Figyelj, Crowley. Mindennek megvan az oka, és mi mind Istennek megfelelően-
- Akkor nincs szükségem Istenre. Gilbert nálam százszor értékesebb ember volt. Victor is, és Gustavo... és Alfred Parancsnok...
Roy ekkor megragadt Crowley kezét.
- Térj vissza hozzánk, Crowley. Az Úr oldala mellett van a helyed.
Crowley pár pillanatig Royt arcát nézte, mielőtt felsóhajtott.
- Ostobaság. - majd leeresztette a pengét. A földön fekvő tokot felkapta, majd belecsúsztatta a pengét.
Már nem tudta tovább azt az Istent szolgálni, amelyik megölte Victort és Gilbertet.
A földről felkelve, Roy nem adta fel.
- Crowley. Én is úgy érzek, ahogy te. Azóta a háború óta nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék arra, hogy egy hozzám hasonló hasztalan, értéktelen férfi szégyenszemre miért élte túl.
- ...
- A Parancsnok kiváló férfi volt. Victor rendes srác volt. Gustavonak volt egy-két furcsa vonása, de nem érdemelte meg, hogy meghaljon. Gilbert pedig állhatatosan tartotta a frontot, mialatt arra várt, hogy visszatérj.
- ...
- De végül mindannyian meghaltak, és mi maradtunk életben. Gondolj erre. Isten velünk van. Felülről figyel minket.
Crowley nem így gondolta.
- Téged figyel.
Nem, nem is, Crowley már azt se hitte el, hogy egyáltalán létezett az Úr.
- Itt az ideje, hogy továbblépj. Ne hallgass az ördög hangjaira, hanem csak haladj előre.
Az Ördög... A szóra Crowley memóriája vad táncot járt, azon a csatatéren, ahol Isten nem jelent meg, bárhogy is könyörgött Érte, csak egy szörnyeteg jelent meg Helyette.
Egy emberi vért szívó szörnyeteg.
Még Gilbert is, aki a legborzalmasabbat megúszta, és boldogan élnie kellett volna, abban halt meg, hogy minden csepp vérét kiszipolyozták a testéből. Valami rossz volt készülőben. Valami nagyon rossz.
Mielőtt észbe kapott volna, Crowley megérintette a nyakában lógó keresztet. Ez a rózsafüzér volt az egyetlen, ami hátramaradt Alfred Parancsnok után.
- Még nem veszítetted el Isten. Csak letévedtél az útról egy... - kezdte Roy.
- Kérlek, csak menj, Roy. Nem fogok visszatérni a Rendhez.
- Mindenki a hősre vár, hogy visszatérjen.
- Nincs semmilyen hős, se Isten.
- ...
Ha ezt akárkinek ilyen őszintén kimondta volna, hamar megüti bokáját, és nagy eséllyel kivégzés várt volna rá. De Roy hátrálás közben csak bámult Crowleyra.
- ...Gilbert hamarosan végső nyughelyére lel. A templom belső temetőjében lesz. Én fogom látogatni. És biztos vagyok benne, hogy Gilbert boldog lenne, ha te-
- Nem fogok elmenni.
- Akkor legalább imádkozz. Imádkozz Gilbertért.
Ezzel Roy tokjába csúsztatta törött kardját, és kilépett a házból.
- Menjünk, Jose. Crowley el fog jönni a temetőbe.
- U-Um... Crowley-sama... - Jose hol az egyik lovagra, hol a másikra nézett, zavartan Royra, és könyörögve Crowleyra. Szegény fiú már bőrig ázott.
Crowley felsóhajtott.
- Gilbertről van szó. Menj el.
- Akkor hadd menjünk együtt, Crowley-sama.
- Siess és menj. Ez parancs.
- Uh... - egy ideig bajbajutott módjára nézett Crowleyra, majd elfutott.
Crowley nézte Jose távolodó alakját.
Még mindig nappal volt, de az időjárásnak köszönhetően ez cseppet sem látszott. Semmilyen jel nem szólt amellett, hogy a zuhogó eső hamarosan eláll.
Crowley felállította a széket, amit korábban a harc hevében fellökött, és újra ráült. A kinti esőt figyelve a szebb napokat látott ajtón keresztül, suttogott.
- Ha létezel, válaszolj nekem: szeretted Gilbertet?
Isten nem válaszolt.
- Azért szólítottad Magadhoz, mert szereted?
Semmilyen isteni jel nem tűnt fel.
- Vagy egyáltalán nem figyeltél rá? Egy lovag, aki Téged szeretett, meghalt. Legalább az esőt állítsd el érte.
De Isten ezt a kívánságot sem teljesítette.
Crowley ezt bizonyítékként fogta fel: Isten nem létezik. Vagy legalábbis nem Crowley közelében.
Ami létezett helyette...
- Nem kéne Isten szeretetét tesztelned, Crowley-kun.
...nem Isten, de egy rendkívül könnyelmű férfi, aki miközben felszólalt, mintha verset mondott volna az eső sötétjében, ahova nem jutott el semmi fény.
Az ördögien gyönyörű férfi alakja szép lassan kitisztult, amint megjelent a kiszakadt ajtó túloldalán. Egy nemes, hosszú, ezüstös hajjal, karcsú termettel és megbabonázó mosollyal az ajkán, Ferid Bathory.
Amint belépett a házba, az első dolog, amint mondott, valami ehhez hasonlóan nevetséges volt:
- Gyerünk, gyerünk, mit üldögélsz és hintázol? Már el kéne indulnunk, tudod?
Már órákkal ezelőtt találkozniuk kellett volna, nemhogy elindulniuk.
Crowley kissé elkeseredetten válaszolt.
- Te vagy az, aki késett.
- Nos, talán egy kicsit. Az eső nagyon zuhogott, amint látod.
- Micsoda béna kifogás.
- És még éppen csak felébredtem.
- Annak semmi köze az esőhöz, nem gondolod?
- Áh, igazad van. - Ferid komolytalanul nevetgélt.
Őszintén, micsoda egy felszínes és kétszínű férfi. És Isten ezt az embert életben hagyja, de megölte Gilbertet.
Ha így működik a dolog, akkor semmi értelme nem volt betartani a Templomos Lovagrend szigorú erkölcsi szabályait és Istent szolgálni.
Crowley sóhajtott egyet, és keserű mosolyra húzta száját.
- Egek, mindenféle értelemben megbolondulnak a dolgok körülötted.
- Hogy érted?
- Erényes emberek meghalnak, a gazemberek meg zöld utat kapnak.
- Természetesen engem erényes emberként tartasz számon, ugye?
- Hah. - Crowley akaratlanul is felhorkantott.
Ferid is kuncogott.
- Gilbertről beszélsz, igaz?
- Igen.
- Hát, Isten szereti az erényes embereket. Nem is számít, hogy a hozzám hasonlóak mennyit sikoltoznak, ordítanak, és könyörögnek a halálért, a mi Urunk nem enged minket sehová, mintha azt mondaná, "A hozzád hasonló könnyed embereknek tilos mellettem lenniük".
- Haha, ez halhatatlanná tenne téged.
- Talán. Féltékeny lennél rá, ugye? - Ferid ilyen lehetetlen dologgal viccelt, majd nevetett rajta.
Amint Crowley ezt a megigéző, ártatlannak tűnő mosolyt figyelte, arra gondolt, hogy talán egy picit féltékeny Feridre, de csak egy kicsit. Feridből hiányzott az erény és a kötelességtudat, de pont ezért tűnt úgy, mintha felszabadult lenne a szomorúságtól, amit az utóbbiak okoznak. Csak élt, ahogy neki jólesett. Bort ivott, nőkkel feküdt le, és mindenféle hezitálás nélkül belevetette magát a morálok nélküli, korrupt életbe. Minden kétséget kizáróan olyan férfi volt, aki egyenesen levezette az embereket az Isten által kijelölt útról.
- Áh, a féltékenység az arcodra van írva. Akkor olyanná akarsz válni, mint én? - kérdezte Ferid, figyelmesen várva Crowley válaszát.
- Soha.
- Ugyan már, nincs okod szégyenlősnek lenni. A társam akarnál lenni, nem? Áh, amúgy, ha azzá válnál, Isten minden bizonnyal gyűlölne. De megkaphatnál bármennyi ételt és nőt, amennyit csak akarsz, minden nap.
Ez már valóban az Ördög suttogása volt, szóról szóra. Valóban, ha továbbra is együttműködik Feriddel, Isten bizonyára megveti.
Crowley egy rövid kuncogással válaszolt.
- Most nem érdekelnek a nők vagy bármiféle ital. Annyit akarok csak, hogy megtaláljuk a gyilkosságok elkövetőjét.
Ezért még nem tudott elmenni és őszintén gyászolni Gilbertet, és ezért fog elutazni távolra ebből a faluból, hogy megismerje a fémművesek közösségét. Mindezt megteszi, hogy nyomokat találjanak ahhoz a helyhez, ahol a halott prostituált nyakában hagyott tű készült. Viszont úgy látszott, Ferid már azt is sejti, hogy pontosan kinek a munkája lehet a dologban. A közeli tartományokban mindössze öt olyan mester volt, aki egy ilyen aprócska tűnek ilyen szabályos alakot és apró nyílást tudhatott készíteni.
Miután az egyiküket megkérdezték, kiderült, hogy a tű egy Haeberle nevű fémműves mester munkája volt. Épp ezért akartak ma elindulni arrafelé, amerre ez a mester élt, de....
- Ha most indulunk el, az éjszaka közepén érünk oda. - jegyezte meg Crowley.
- Akkor csak lassan kell haladnunk. - válaszolta Ferid. - Bor és étel is elő van készítve a hintómban. Te készen állsz az útra? Valószínűleg távol leszel egy darabig, tudod?
Amik Ferid így szólt, Crowley pillantása a kinti udvarra esett, ami jól látszódott az ajtón túl. A rendezett gyakorló tér elterült a sötétben. A nemesség gyermekei minden nap idejöttek, részt vettek Crowley óráin, de ma reggel Crowley informálta a tanítványait, hogy egy ideig nem lesz több órájuk, mert el fog utazni. Mindannyian hallottak Gilbert haláláról, így hát felhajtás és szó nélkül fogadták a hírt.
Illetve volt egy-két tanonc, akik azt mondták, hogy szívesen jönnének minden nap gyakorolni, miközben majd várják Crowleyt, hogy visszatérjen.
Mindenesetre...
- Igen, végeztem az előkészületekkel. Nem térek vissza, amíg el nem kaptam Gilbert gyilkosát. - mondta Crowley, és felkapta a bejárat mellé lerakott poggyászát, meg valamennyi ennivalót, ami ki kellett tartson pár napig, majd a kardját a derekára tűzte.
- Menjünk. Itt az ideje, hogy levadásszunk egy vérszívót.
Így hát elindultak.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Következő fejezet (Az igazságot illetően - még nincs) --->
Uuu köszi szépen! Már vártam😍
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésFolytasd légyszíves nagyon tetszik! 💞😍💞
VálaszTörlésKöszönöm a fordítást! Nagyon tetszik :D
VálaszTörlés