A mangát magyarul itt tudjátok nyomon követni. (Csak regisztrálni kell a megtekintéshez.)
A sztori több helyszínen és idősíkon játszódik. A mangából/animéből is ismert szereplők, akik megjelennek benne: Hyakuya Mikaela és Yuuichiro, Ferid Bathory, Crowley Eusford. Mindenkiről jó hosszan szó lesz, ezért még a lovagi középkorban is járni fogunk :3. Érdemes elolvasni. Íme a prológus ízelítőnek.
Prológus - Hit
Ez egy történet a bosszúról, amely visszamegy az időben a vámpírok keletkezéséig, egy történet, amely arról szól, hogy hogyan zuhant Michaela angyal a Mennyből a rút Földre.
Óh, Istenem. Istenem. Add nekem a véred...
...
Miért kellett mindennek így történnie? - gondolta Mikaela. Mikor kisgyerek volt, mindössze annyit akart elérni, hogy a szüleit boldoggá tegye. Ezért az egy célért mindig nevetett, amikor csak bírt. Olyan kétségbeesetten próbálkozott, mindent amire csak képes volt, megpróbált, hogy a kedvükre tegyen. De ennek ellenére elhagyták őt.
Valahol az országúton utaztak, 100, talán 120 kilométer per órával, amikor az anyja kinyitotta a kisbuszuk tolóajtaját, és ezt mondta neki:
- Gyerünk, ugorj ki, Michaela.
- N-nem szeretnék...
- Siess.
- Mama, nem szeretnék! P-papa, segíts!
Az apja a vezetői ülésen ült, amikor Mika a segítségét kérte, hiába tudta, hogy nem fog segíteni neki.
Abban az időben az apja folyton csak ivott és lerészegedett. Az anyád miattad őrül meg - folyton ezt mondta. Minden egyes alkalommal, amikor volt rá lehetősége, megütötte Mikaelát. Mika annak a reményében, hogy az apja keze abbahagyja a verést, minden nap elmondta neki, hogy szereti őt. Szeretlek, apa. - de még így sem, még így sem hagyta abba az apja. Szomorú arckifejezéssel az arcán, de ütötte tovább.
Látszólag az anyja valamiféle vallás hívője volt. Nem igazán tudta, mit jelent a "vallás", hiszen akkor még csak öt éves volt, de visszatekintve az anyja mániája valamiféle vallásosság lehetett.
Az anyja minden nap ment és jött a "templomból". Aztán elkezdett járni furcsa találkozókra. Ha jól gondolja, az apja akörül szokott rá az ivásra, amikor az anyja elkezdett eljárkálni. Akkor hát nem minden amiatt a vallás miatt volt?
Aztán ott voltak valahol a kisbusszal 120 kilométer per órás sebességgel haladva... miután az ajtó kinyílt, az anyja kedvesen rámosolygott a gyönyörű arcával, aztán pedig megismételte amit mondott.
- Rajta, Mikaela. Ugorj.
- Nem. Nem akarok.
- Rendben leszel. Végülis te vagy a kiválasztott gyermek.
- Kérlek, mama... Én... Én jó gyerek leszek!
- Már így is jó gyerek vagy.
- Akkor még jobb leszek! Téged és a papát is boldoggá fogom tenni! - már kiabált és sírt egyszerre. De ennek ellenére, az anyja megragadta a karját.
- Ha boldoggá akarsz tenni minket, ugorj. Itt és most, ugorj ki ebből a kisbuszból.
- Mama, mama!
- Nem kell aggódnod, te különleges vagy. Te vagy a kiválasztott gyermek. Neked viselned kell a Michaela* nevet, bármi is történjék. Most pedig ugorj!
- Mama! Mama! Ne... Ne hagyj el engem!
Próbált erősen kapaszkodni az anyjába, de az anyja ellökte magától, azután így szólt:
- Szeretlek, Mikaela.
Ki lett lökve a kisbuszból. Abban a pillanatban olyan volt, mintha mindent lassított felvételben látott volna. A szürke beton ijesztő sebességgel száguldott alatta. A kék ég látványa, még csak felhőfoszlányok sem voltak rajta, teljesen tiszta. Aztán megpördült, megint és megint és megint, a látótere őrülten forgott-pörgött körülötte.
Valószínűleg meg fog halni, erre gondolt. De már ez se számított. Annak a tudata, hogy a szülei elhagyták, már bőven elég nagy sebet ejtett a szívén ahhoz, hogy semmi se számítson a számára.
Eltaszították. Szükségtelen volt.
A fejére esett, a nyaka nagyot csattant. Érezte a jobb karját és bal lábát eltörni. A belső szervei összenyomódtak, ahogy az aszfaltnak csapódott, intenzív fájdalmat érzett a hasából. Teljesen össze lett törve a teste.
Azután...
...
Azután még valahogy az eszméleténél maradt. Figyelte, látta elmenni a kisbuszt, amit a részeg apja vezetett - azt, amelyikben még együtt ült a szüleivel pár pillanattal ezelőtt - figyelte, ahogy kicsúszik a sávból. Összeütközött a mellette lévő kocsival, majd felfordult az úton. Azt is látta, ahogy egy kamion belemegy a felfordult kisbuszukba. Aztán szép sorban, egymás után, összeütköztek a kocsik az úton, majd a szülei kisbusza kigyulladt, és nagyot robbant. Mika az egészet egy pillanatként élte át, miközben a teste erőtlenül feküdt a földön.
Nem tudott felállni. A teste nem mozgott úgy, ahogy ő szerette volna. Az egyetlen dolog, ami világos volt a számára, hogyha benn lett volna a kisbuszban, akkor egészen biztosan halott lenne. De túlélte. Szerencsés volt vagy balszerencsés? Még most sem tudja a választ.
Miért kellett mindennek így végződnie?
Miért kellett valami ilyesminek megtörténnie?
- Pár évvel később -
A világot elpusztította egy vírus. A gyerekeket vámpírok kapták el, összegyűjtve őket mélyen, mélyen a felszín alatt. De még így is, még most is, továbbra is emlékezett a szavakra amiket az anyja utoljára mondott neki.
"Nem kell aggódnod, te különleges vagy. Te vagy a kiválasztott gyermek. Neked viselned kell a Michaela* nevet, bármi is történjék. Most pedig ugorj!"
Mégis mi a fenét érthetett ezalatt? Mégis hogy értette pontosan azt, hogy "Michaela"*?
Vámpírok élő táplálékállományává vált, miközben ezen gyötrődött, és továbbra se kapott választ a kérdéseire.
*A Mikaela és Michaela nevet a japán katakanákkal ugyanúgy írják le (ミカエラ - Mi-ka-e-ra).
Ha már így végigolvastad, itt a szépséges borítója az első kötetnek :D
<--- Előző fejezet (nincs)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése